Oszd meg Facebookon! Oszd meg Twitteren! Oszd meg Google Pluson! Oszd meg Pinteresten! Küld el e-mailben!

Mezei csiperkegomba

Ezt 3 ember kedveli

A csiperkék közül a legismertebb a kerti, mezei vagy a réti csiperke. A csiperke név egy nemzetségbe (Agaricus) tartozó, több mint 70 közép-európai fajt foglal magába. Ezek nagyrésze a legjobb ehető gombáink közé tartozik, csak a sárguló csiperke néven összefoglalt fajcsoport okozhat mérgezést.

Elsősorban a középhegységi réteket és legelőket kedveli, mégpedig különösen azokat, amelyeket legelő állatok trágyáznak. A mezei csiperke mindig csoportosan jelenik meg, júliustól októberig, különösen száraz időszakot követő esőzések után. 

Összegzésképp elmondhatjuk, hogy a mezei csiperke a legtipikusabb gombának tekinthető általában és egyike a legnépszerűbbeknek, valamint gazdag a hozzá kapcsolódó néphagyomány.

Jellemzői

A csiperkék a következő közös tulajdonságokkal rendelkeznek: a lemezek vékonyak, sűrűn állók, nem nőnek a tönkhöz, színük kezdetben pirosas, majd spóraéréskor megbarnul.

Az egész fiatal termőtesten a lemez lehet fehéres-sárgás, fehéresszürke vagy rózsásszürke árnyalatú is. A tönk viszonylag vaskos, egyenletes, húsos, felső felében gyűrűt vagy gallért visel. Ez utóbbi a fiatal lemezeket védő burok maradványa, amely a termőtest fejlődésével leszakad a kalap pereméről.

A kalap domború, színe, mérete és alakja fajonként változhat. Lehet fehér vagy barna színű, sima felületű vagy pikkelyes, ellaposodó vagy félgömbösen, esetleg szögletesen domború, mérete 1-2 cm-től 20-30 cm-ig terjedhet.

Egyes fajokat vagy fajcsoportokat jól elkülönít a termőtest felszínén nyomásra megjelenő, illetve a húson a levegővel való érintkezéskor kialakuló elszíneződés. Nyomásra a kalap megsárgulhat (pl. erdőszéli csiperke) vagy megpirosodhat (pl. mezei csiperke). A gomba húsa levegővel érintkezve megpirosodhat (pl. erdei csiperke) vagy megsárgulhat. A hús megsárgulása a tönk aljában a mérgező sárguló csiperkét és rokonait jellemzi. 

Az ehető fajokat a kellemes csiperkeillat, az úgynevezett "ánizsszag" jellemzi, míg a mérgező sárguló csiperkéknek erőteljes karbolszaguk, tintára emlékeztető illatuk van. Ez az undort keltő illat főzéssel csak fokozódik, és főleg a gyengébb gyomrú személyeknél erős gyomorrontást idézhet elő. A betegségből felépülő egyénnél a gombaundor még sokáig olyan erős marad, hogy az illető hosszú ideig nem képes gombát fogyasztani. 

Felhasználása

Sütve és főzve egyaránt kitűnő, szárításra is alkalmas. Szinte minden gombás étel elkészítésére alkalmas, legfinomabb azonban talán egyszerűen megsütve.

A csiperke már a rómaiaknál is nagy megbecsülésnek örvendett, sőt Horatius a gombák legjobbikának nevezte.

Csíkszentmihályon: „a csiperkét ütöm, őrölöm, az őrölt gombát szoktam hagymatokányba tenni, s teszek paradicsomkáposztát is bele, s puliszkával esszük.” A csiperke viszonylag könnyű ételnek számít. Az általában előzetesen nem forrázott gombák közé tartozik, például a kucsmagomba, rókagomba, galambgomba mellett. 

1894-ben a párizsi Pasteur intézetben sikerült steril gombacsírát előállítani, így Franciaország volt az első, amely ellátta az európai termesztőket spóraanyaggal. A franciák joggal nevezhetik a csiperkét nemzeti gombájuknak.

Bibliográfia

1. Zsigmond Győző: Népi gombászat a Szxékelyföldön, Pallas Akadémia Könzvkiadó, Csíkszereda, 2011.


comments powered by Disqus