Oszd meg Facebookon! Oszd meg Twitteren! Oszd meg Google Pluson! Oszd meg Pinteresten! Küld el e-mailben!

Szibériai nőszirom

Ezt 1 ember kedveli

A nőszirom nemzetség tudományos neve – Iris – görög eredetű, a mitológiában a szivárvány istennőjét nevezték így. A család – melybe még olyan közismert növények tartoznak mint pl. a sáfrányok és a kardvirágok – a nevét a nőszirom nemzetségről kapta. A ma Írisznek keresztelt hölgyek március 25-én ünneplik névnapjukat. A szibériai nőszirom tudományos fajneve (sibirica) – melyet Linnétől kapott 1753-ban – pedig elterjedésére, illetve annak kiterjedt észak-ázsiai régiójára utal. A hasonló elterjedésű fajokat euroszibériai flóraelemnek nevezzük. Latin nevének fordítása számos nyelvben, így a magyarban is megjelenik.

Erőteljes gyöktörzsből 50–100(–120) cm magasra növő kecses, kifejezetten mutatós évelő, mely virágzáskor (május–június) már messziről felhívja magára a figyelmet. Az idősebb tövek számos virágos hajtást nevelő sarjtelepe (polikormon) négyzetméteres kiterjedésű is lehet. A hazai vadon termő íriszfajok közül a legkeskenyebb levelű: szálas, sötétzöld (olykor kékeszöld), viszonylag merev, a virágos hajtásoknál rendszerint jóval rövidebb levelei mindössze 2–7(–10) mm szélesek. A legtöbbször egyszerű, ritkán kevés ágú hengeres, üreges szárainak csúcsán 1–4(–7) virág fejlődik. A virágzati buroklevelek széle és csúcsi része (néha az egész buroklevél) hártyás, idősen barnás. A lepel színe a legtöbbször ibolyáskék, de találkozhatunk világosabb és sötétebb tónusú, sőt fehér virágú töveivel is. A külső, szétálló lepellevelek töve (a szirom körme) rozsdás, hálózatosan erezett; a kiszélesedő lepelcimpákon (a szirmok lemezén) viszont fehéres mintázat látható. Termései tompás végű tokok.

Nem tartozik az ún. szakállas nőszirmok közé, azaz a külső leplek nem viselnek elálló, szőrszerű képleteket. Ezen bélyege alapján jól elkülönül a virágoskertekből jól ismert, olykor elvaduló, egyébként is robusztusabb megjelenésű és szélesebb levelű kék nősziromtól (I. germanica) is.

Leginkább a hasonló termőhelyeken élő és szintén védett fátyolos nőszirommal (I. spuria) téveszthető össze, de ennek levelei is lényegesen szélesebbek, lepelcimpái keskenyebbek, termései pedig hosszan kihegyezettek.

Lápos, mocsaras, időszakosan általában kiszáradó termőhelyeken él; a nedvesség mellett igényli a nyílt, napsütéses élőhelyeket. Üde hegyi kaszálókon is gyakran előfordul.

Ma már a potenciálisan veszélyeztetett, Vörös Listán szereplő vadvirágaink közé tartozik. Dekoratív volta miatt a virágszedés, kiásás, kertbe telepítés is hozzájárulhat egyes állományainak visszaszorulásához, de ennél jelentősebb veszélyeztető tényező a szárazodás, élőhelyeinek elgyomosodása, becserjésedése, megszűnése.

Írta: Farkas Sándor (Forrás: www.evvadviraga.hu

comments powered by Disqus